Az egész a Suspended Animation-nel kezdődött. Mert ugye Petrucci mester a szólógitározás mindenféle szempontból összevissza koronázott királya és valami hatalmas ízlésformáló ereje van annak az amcsidigó ürgének, mert képes megtanítani az olyanoknak mint én: nem csak az énekért érdemes zenét hallgatni.

A La Dispute tökéletesen ismeretlen hazánkban, én a nuskull.hu lemezkritikái között akadtam rá a legújabb albumuk kapcsán. A futurisztikus nevű Somewhere At the Bottom of the River Between Vega and Altair valószínűleg nem fog mainstream zenévé válni Magyarországon, még underground környezetben sem (micsoda képzavar), mert bár a hardcore hatalmas divat mostanság (aki nem hiszi, menjen el egy tehetségkutatóra), ez az album túl komplex, és ami a még fontosabb: nem is hardcore. Ha nagyon akarjuk post-hardcore, de inkább ne próbálkozzunk ezzel sem.  

A kötelező körök után, innen kezdődne az érdemi rész, de nagyon nehéz írni a lemezről, megfogni azt a megfoghatatlan hangulatot, ami elkapott és nem eresztett az első perctől az utolsóig.

A rövid, de megragadó felütés után az album egyből belevág a közepébe, „tonight we’ll ride”- mondja (?) Jordan Dreyer és már kész, végünk, az öt srác hol kerget, hol támogat, hol vezet minket, de nincs menekvés. A gitárdallamok és a vokál tökéletes összhangban működnek, bár utóbbi főleg magyarázásból és ordításból áll, mégis mintha énekelne, ha kell lágy, ha kell üt – egy igazán jó hangú „igazi” énekes se csinálhatná jobban. Külön ki akarom emelni a dalszövegeket, mert ilyen komoly, minden sallangtól, póztól mentes szövegekkel ritkán fut össze az ember – de mivel nem igen vannak versszakok, és inkább a párbeszédes forma dominál (ismétlés szinte semmi) csak úgy érdemes hallgatni, ha az ember közben olvassa, vagy annyira tud angolul, hogy egyből megérti az egészet.

Talán az album közepe a legemészthetőbb, ha lenne sláger ebben a műfajban, akkor a Damaged Goods az lenne, a Fall Down, Never Get Back Up Again gyönyörű ballada, a Bury your Flame pedig szórakoztatva rángat végig a padlón, és még örülünk is neki. A lemez elején és végén a súlyosabb darabok dominálnak, kivétel a keserédes szerelmi bánattal megírt Andria. Az utolsó előtti The Last Lost Continent pedig a legmélyebb, legsötétebb reménytelenségből tör felfelé a himnusz-szerű és hipnotikus befejezésig – az egész szám olyan, mint egy belülről áradó önmegtisztulás – sírni valóan brutális és felemelő. A befejező Nobody, Not Even The Rain utolsó soraival feloldoz, szinte elringat „and our hearts still beat the same”.

Súlyos hallgatnivaló, de épp ettől fontos és szép.

 

Trig 2008.05.21. 09:42

Az e-sport nem sport


Az e-sport nem sport. Hiába is szeretnénk beállítani annak, egyszerűen nem az. Játék és szórakozás, némely esetben még értelme is van... de nem sport. Ha az lenne, akkor a napi 20 órát gép előtt görnyedő egyén sportember lenne. Az meg...
Nem olyan régen olvastam az egyik nagy hazai játékszerver szolgáltatóval készült interjút, amiben a kérdezett abban látta a magyar internetes játékos-közeg problémáját, hogy nem fogják fel: egy bizonyos szint után, ez már nem játék.
Na itt a baj. Ha egy bizonyos szint után nem játék, az gond. Mert akkor mi? Nem, akkor sem lehet sport. A sport amikor izzadsz a focilabdáért, vagy hasonlók. Tudom, a sakk se fizikai megterhelésre épül, de mégis, a sakktól nem leszel kockafejű, tőmondatokban nyáladzó emberszerűség, akinek, ha klaviatúrát érzékel úgy mozognak az ujjai, mintha speeddel pumpálták volna teli. Aki erre teszi fel az életét, szerintem valamit nagyon félre nézett. És ne legyenek kétségeink: egyre több ilyen ember van.

Más kérdés, hogy szórakozásnak is sokszor csak akkor jó, ha az ember játék közben nem vesz tudomást a közeget alkotó emberek nagy részéről. Mert abból kis hazánk szerverein  csak feszültség lesz. Az ok egyszerű: mi magyarok, szimplán leszarjuk egymás szórakozását, méltóságát, tisztességes játékát és úgy általában mindent, amit nem kéne.
És ez még csak nem is korosztály függő. Találkoztam már normálisan viselkedő 12 évessel (bár az ilyen sajnos egészen kevés) és egy fps* mecs miatt fórumon kurvaanyázó rég felnőtt emberrel. És akkor a csalásról, illetve a vélt csalások miatti állandó aknamunkáról nem is írnék, mert halál felesleges és unalmas is.

Valami nagyon nincs rendben...

Azt hiszem, egyre többen fognak számítógépes játékokkal játszani a jövőben, tehát akarjuk vagy nem, tisztázni kell pár dolgot. Nem lehet annyival elintézni, hogy a játékok egyszerűen rosszak és erőszakosak, tiltsák be őket, mert ez nem járható út. Talán nevelés kérdése az egész: ha a most felnövő, a számítógépes játékokat már ismerő fiatalok majd megmondják a gyerekeiknek, hogy te kölök, ne üljél ott napi 15 órát, mert csak tönkreteszed magad és ott se anyázz, különben én verlek nyakon. Jó, játssz egy órát, aztán menj szépen focizni, olvasni. Na talán akkor változik valami.

Ha nem, készüljünk fel a kockafejűek támadására. Fájni fog.




*fps: first person shooter = lövöldözős játék

Trig 2008.04.24. 12:21

(Negatív?) Utópia I.


- Milyen lenne az életünk, ha nem lenne történelem? - teszi fel a kérdést a mumus. Szőrös is, kancsal is és poros. Igazi mumus.
- Rossz és értelmetlen. Gyökértelen, így eleve vesztes. - vágja rá izomból a történelem szakos hallgató.
- Biztos-é? - kacsingat egyre gyorsabban a mumusunk. A kevésbé kancsal szemével. Mint valami idióta hipnotizőr. Olyan hülye, hogy észre se veszed: már rég hipnotizált. Szarügy, kénytelen lesz szegény töri szakos gondolkodni.


A történelem súly, a miénk pedig különösen. Ezt az is érzi, aki egyszer sem gondolt bele a mélységeibe. Legyenek könnyen érthető témák: gondoljunk Trianonra, vagy a Holocaustra. Kutatható, lehet róla beszélni, tüntetni, stb, de feldolgozni... azt nem lehet. Emberileg lehetetlen.
Hogy egy népet/nemzetet a végletekig megaláztak és tönkre tettek, és az elkeseredettségében egy idegen hatalom kutyájául szegődve irtotta saját nemzettársait: logikailag megérthető folyamat, de pszichológiailag zsákutca. Aki egyszer józan belátására nem hallgatva betéved ebbe a zsákutcába, az nem menekül, megkapja a bélyeget és félig, vagy teljesen bele is fullad. Szétnézünk és ilyen embereket látunk. Akik kint csíkos zászlókat lóbálnak és esetleg letagadják a borzalmat, vagy minden héten antiszemita veszélyt vizionálnak: ők mind belefulladtak.

Le kell zárni a történelmet. Azt mondani: itt vége. 2008-tól a történelem másik fele következik, ami ha nem felel meg majd a jövőnek, ugyanúgy lezárja és bizonyos értelemben megtagadja. Azt tanítani a gyereknek az iskolában, hogy nézd, milyen csúnya háborúk és embertelenségek voltak a múltban, de ez már nincs, elmúlt, elenyészett: vége. Semmi nem maradt, esetleg a nagyszülők, akik büszkén nézik majd az unokát, ő megszabadult az őket visszahúzó láncoktól és valóban egy új korszakban él. Ahol még emlékeznek, hogy tanulni lehessen belőle, de semmi több. Nem vitatkoznak rajta, nem szépítik és rondítják, szimplán lezárják a múltat. Megtagadják: semmi közük hozzá. Nem miattuk volt, és nem ők tették.

Még mindig kacsingatott, de legalább már nem olyan kurva gyorsan.
- Baromság. - zárta le magában a töri szakos a dolgot.
- Hát persze. Akkor én engedelmeddel vissza is bújnék a szekrénybe. - válaszolt a kacsingatós és már pattant is a kabátok közé a helyére. Elvégre, ő egy öntudatos, s igazi mumus. Poros is, hipnotizál is. Mint a történelem.

 

Trig 2008.04.23. 20:44

Az izé-bizéről


Az izé-bizé nem rendhagyás. Szóval ez nem rendhagyó izé (blog). Csak annyiról fog szólni, ami engem érdekel, körülvesz, vagy azt hiszem, hogy körülvesz. Semmi elképesztő, pusztán a szokásos.

Írni fogok számítógépes játékokról, könyvekről, kiemelten történelemről és emberekről, érintőlegesen a mai világunkról, és talán zenéről is. Esetleg még egy kicsit mélyebb dolgokról. De csak kicsit. Nem lesz lelkizés, se önkitárulkozás. Igyekszek egyértelműen, ha úgy tetszik karakteresen írni majd. Azt hiszem még fiatal vagyok a finom árnyalásokhoz.

Afféle szellemi szemetesládát kaparnék össze, megtöltve sok izével, s talán még több bizével. Hivatásos blogozók meneküljenek, ez itt szigorúan csak kezdőknek létezik.
De ők dobálgassák csak nyugodtan a hulladékgalacsinokat a szemetesembe, hátha egy szellemi hajléktalan erre kószál, és talál benne használható táplálékot.

süti beállítások módosítása